Cullen család átváltozásának története

Twilight

  Carlisle

 Twilight

Carlisle apja anglikán lelkipásztor volt, aki mélyen belevetette magát a boszorkányok, vámpírok és farkasemberek - egyszóval a gonoszok - elleni harcba, a gyanúsítottakat kivégeztette. Nem tűrt meg semmilyen hibát, számára kétféle ember létezett, az aki igaz lélek és az aki eretnek. Carlisle nem szerette az erőszakot, viszont okos volt, és találékony, így talált rá egy falu mellett élő valós, igazi vámpír csapatra. Csapdát állított nekik, az egyiket el is kapta, a másik azonban leterítette őt, majd sebesülten magára hagyta meghalni. Carlisle tisztában volt vele, hogy apjára nem számíthat, így az átváltozás idejére egy rakás, rohadó krumpli alá temette magát. Ez három napig tartott. Mikor ráeszmélt, hogy mivé vált, többféle módon megpróbálta megölni magát, még a koplalással is próbálkozott. Utazásai során épp Olaszországban járt, amikor megismerkedett három vámpírral és megdöbbenve tapasztalta, hogy az Angliában látott vámpírokhoz képest mennyivel kifinomultabbak, civilizáltabbak és műveltebbek. Aro, Marcus és Caius (Őket Volturiként is emlegetik vámpír körökben) szintén megdöbbentek, mivel ők még nem találkoztak olyan vámpírral aki hosszabb ideig ellent tudott volna állni az emberi vérnek. Egy ideig velük maradt, és majdhogynem baráti viszonyt alakított ki velük. Próbáltak rávenni, hogy engedelmeskedjen a vámpír ösztönöknek, Carlisle azonban erősen kitartott azon elhatározása mellett, hogy embert soha nem fog ölni és ezt sikerült is betartania, a Volturi pedig tiszteletben tartotta elhatározását. Két évszázad alatt immunissá vált az emberi vér szagára, már a sürgősségi ellátásokat is képes bármiféle kockázat nélkül végigcsinálni. 1911-ben ismerkedett meg Esmevel, aki akkor törött lába miatt szorult orvosi kezelésre. Nem sokkal ezután Chicagoba költözött, hisz már túl sok időt töltött el Columbusban, már nem sokáig lett volna hihető, hogy 35 éves. 1918-ban változtatta át a halálán lévő Edwardot, aki ezután vele maradt, mint a fia. Ezzel megszakadt végre több évszázados magánya. Ezután Wisconsinba költöztek, ahol 1921-ben Carlsilet és Esmét újra összehozta a sors. Ezúttal azonban súlyos sérülésekkel szállították be a lányt. Egy szikláról leugorva próbált meg véget vetni életének. Súlyos állapotban volt, Carlisle pedig megsajnálta, és átváltoztatta őt is. Egymásba szerettek és legálisan is összeházasodtak. (Ők is csak egyszer) Ezután talált rá Rosaliera akit jegyese és annak barátai támadtak meg és hagyták magára az utcán hogy ott haljon meg.Később miközben Rosalie vadászott, ő talált rá egy Emmett nevű fiúra akit megtámadott egy medve, több mérföldön keresztül vitte el Carlislehoz hogy változtassa át, mivel félt hogy ő nem bír majd megállni. Családjuk így már öt tagúra bővült.Ezután költöztek Washingtonba, Hoquiamba ahol egyezséget kötöttek a Quilent nevű őslakos indiánokkal, hogy a Quilentok nem fedik fel az ő kilétüket ha Cullenék nem az ő területükön vadásznak,és nem bántanak embereket.A békefeltételeket elfogadták, és nyugalomban éltek következő tovább költözésükig. Később csatlakozott hozzájuk, a már vámpírrá változott Jasper és Alice, de őket is ugyanolyan szeretettel fogadta. Carlisle-nak van a legnagyobb tisztelete a családban, annak ellenére, hogy mindig nyugodt és soha nem emeli meg a hangját.

Twilight
Esme

Twilight

1911-ben, eltörte a lábát, amikor leesett egy fáról. A kórházban dolgozó orvos, aki ellátta a sérülést, örökre emlékében maradt. Carlisle Cullen nagy hatással volt rá. Családjával Columbus külterületén egy farmon éltek. Mikor nagyobb lett, és már minden barátnője férjhez ment, elhatározta, hogy tanárnak tanul és nyugatra költözik. Apja ebbe nem egyezett bele, mondván nem helyénvaló egy fiatal lánynak egyedül élni egy nagyvárosban. A család egyik, ígéretes jövő elé néző jó barátja feleségül akarta venni őt, apja pedig kényszerítette rá, hogy igent mondjon. Érzései közömbösek voltak Charles Evenson iránt, de nem mondott nemet. 1917-ben, 22 évesen feleségül ment hozzá ám hamar rájött, hogy nagy hibát követett el. Charlie a külvilág felé mindig a barátságos arcát mutatta, a magán életben azonban teljesen más volt: bántalmazta őt. Szülei erre csak annyit reagáltak, hogy legyen jó feleség, és hallgasson. Az I. világháború kitörése után nem sokkal behívták férjét katonának, ami kész megváltást jelentett Esme számára. Amikor 1919-ben hazatért, a helyzet rosszabb lett mint volt. Nemsokkal ezután Esme teherbe esett, és ez volt az, ami végül rávette a szökésre, hisz nem akarta gyermekét ilyen körülmények között nevelni. Egy másod-unokatestvérénél húzta meg magát Milwaukee-ban. Hamar beilleszkedett, hadi özvegynek adta ki magát és egy kis helyi közösségben tanított. 1921-ben nem sokkal születése után tüdőfertőzésben meghalt a gyermeke. Esme úgy érezte nem maradt semmije. Egy szikláról leugorva próbált meg véget vetni az életének. Carlisle emlékezett rá a korábbi találkozásukról, és semmiképpen sem akarta, hogy meghaljon. Így átváltoztatta őt. Mikor kinyitotta szemét és meglátta azt az arcot, akire 16 éves kora óta mindig visszagondolt, nem bánta, hogy vámpír lett. Nem fogadta olyan könnyedén, mint Emmett, de boldog volt, hogy rátalált álmai férfijára. Anyai ösztönei örökre benne maradtak, a családban ő tölti be az anya szerepet. Esme Bellát is saját gyermekeként szereti. A negyedik részben derül ki hogy Esme kapott egy dél-amerikai szigetet Carlisle-tól, amit Esme szigetnek neveztek el. Itt tölti Edward és Bella a nászútját.

 

Rosalie

Twilight

 Ő szenvedte meg a legjobban a vámpírrá válást. Énjének egy része még most is dacol ellene. Rosalie mindig is egy tökéletes, kertvárosi családra vágyott, jól kereső férjjel és jól fésült gyerekekkel. Családja középosztálybeli volt, apja bankári állással dicsekedhetett, aki a szerencsének (de ezt sosem ismerte be) köszönhette, hogy nem viselte meg családját a Nagy Gazdasági Világválság. Anyja háztartásbeli volt. Volt két öccse is, de ő volt anyjuk kedvence. Mire 18 éves lett gyönyörű, ámde felszínes, elkényeztetett, önző lánnyá vált. Annak a banknak, ahol apja dolgozott a tulajdonosa igen gazdag volt, és nem mellékesen egy igen megnyerő Royce nevű fiú utóddal, is rendelkezett. Royce felfigyelt Rosalie szépségére és feleségül kérte. Nem sokkal az esküvő előtt meglátogatta egyik barátnőjét, Verát és kisfiát. Ekkor jött rá hogy ő sosem lesz olyan viszonyban vőlegényével, mint Vera a férjével, és sosem lesz ilyen boldog családja. Hazafelé menet találkozott össze részeg vőlegényével és annak barátaival.Erőszakoskodtak vele, megerőszakolták, megverték, majd az utcán hagyták meghalni. Ekkor talált rá Carlisle. Átváltozása után megkínozta és megölte volt vőlegényét és annak barátait,de nem ivott a vérükből. Amikor először feltűnik az Alkonyatban, úgy tűnik Bellának, hogy Rosalie féltékeny rá amiért halandó. Nem akarja azt sem Rosalie hogy vámpír legyen Bellából. Rosalie amellett hogy hiú és nagyon öntudatos, nagyon szeretne ismét halandó ember és anya lenni, még a halhatatlanságot és szépségét is odaadná érte. Az Újholdban tévesen tájékoztatja Edwardot Bella öngyilkosságáról, habár Bella csak egy indián szokást, a sziklaugrást próbálta ki. Az Eclipseben osztja meg Rosalie a múltját Bellával abban a reményben, hogy hátha rá tudja venni hogy ember maradjon. Nagyon élvezi a harcot az új vámpírokkal szemben is. A Breaking Dawnban először Rosalieval beszél Bella miután megtudja hogy terhes, mert emlékszik rá hogy Rosalie is mennyire akart saját gyereket.Rosalie Bella mellett áll az egész terhessége során, és kiáll mellette mikor Bella szülni akar. Miután megszületik Renesmee és megkezdődik Bella átváltozása, Rosalie vigyáz a kicsire.

Twilight

Emmett

Twilight

1935-ben, miközben Emmett a Tennesee-i hegységben vadászott, egy medve támadta meg. Majdnem meghalt, de Rosalie rátalált, így még időben sikerült Carlislenak átváltoztatnia őt. Szokatlan módon egyáltalán nem zavarta átalakulásának ténye, csak megrántotta a vállát és ennyit mondott: Carlisle és Rosalie,az én angyalom is vámpírok, mi rossz lehet benne? Rosalieval már több esküvőt is tartottak. Emmett bármit megtenne, hogy feleségét boldoggá tegye, így eleget tesz Rosalie azon kívánságának, hogy időről időre tartsanak egy hatalmas lagzit. Időnként külön utakon járnak a család többi részétől, hogy maguk lehessenek, de mindig újra csatlakoznak hozzájuk. Emmettnek kezdetben csak a vegetáriánus életmóddal van problémája de később azt is megszokja.Emmett az első aki támadja Bellát az első részben,de később egészen megkedveli. Gyakran ugratja őt az esetlensége és az állandó pirulása miatt. Az Újholdban Bella átváltozatása mellett szavaz. A Breaking Downban Emmett viccesen célozgat Bella szexuális életére amíg el nem hallgatatja Bella, mivel legyőzi egy szkander meccsben.

Alice
Twilight

Fiatalon, látomásai miatt elmegyógyintézetbe zárták. Egy ottani dolgozónak (aki vámpír volt) ő lett a legkedvesebb betege. James, egy magányos vadász vámpír azután nézte ki magának Alice-t, miután felfedezte fajtársa figyelmét iránta. A intézeti dolgozó, hogy Alicet megvédje, szabadon engedte és átváltoztatta. Miután végzett elmenekült, de James megölte őt. Alice nem emlékezett korábbi életére, vámpír mivoltától megrettent, de látomásainak köszönhetően tudta, hogy van egy család, akik maguk közé fogadják és a nem hagyományos vámpír életet élheti majd.Előző életét is kutatta így talált rá húgára, Cynthiára, akinek van egy Alice nevű lánya, és mind a ketten még mindig Mississippiben,Biloxiban élnek. Ő talált rá Jasperre 1948-ban, aki akkor már vámpír volt. Alice látomásait követve együtt csatlakoztak a Cullen családhoz 1950-ben. Azóta sem maradtak el tőlük. Alice és Jasper hivatalosan is összeházasodtak, de Rosalie-val és Emmettel ellentétben nekik egyszer is elég volt. Bella és Edward kapcsolatának kezdetén ő volt a legoptimistább és legtámogatóbb a családból, és biztosította Edwardot, hogy nem lesz semmi baj. Ő mondta meg Edwardnak azt is, hogy Bella egy nap a családjuk tagja lesz.

Alice csak emberek és vámpírok jövőjét képes látni, mivel korábban ember volt, és aztán lett vámpír. Így képessége nem terjed ki a vérfarkasokra, vagy a félvérekre, mint Renesmee. Az Alkonyatban használja képességét hogy segítsen Bellának. Később pedig a két lány a legjobb barátnők lesznek, és úgy szeretik egymást mint a testvérek.Az Újholdban Alice előre látja hogy Bella lezuhan egy szikláról és azt gondolja hogy öngyilkos lett. Rosalie szól erről Edwardnak. Miután Alice rájön hogy mi is az igazság, maga megy el Forksba Belláért hogy együtt állítsák meg Edwardot. Az Eclipseben már képzett harcosként küzd a Victoria által teremtett sereg ellen, és nagyon élvezi. A Breaking Downban Alice lesz Bella koszorúslánya az esküvőn, majd pedig ő keres egy másik félvért Jasperrel, hogy megmagyarázzák a Volturiknak hogy ki is Renesmee valójában. Alice sikerrel jár, a Volturik elmennek.

Jasper

Twilight

Jasper konföderációs katona volt az Amerikai Polgárháború idején. 1863-ban változtatták vámpírrá. Egy Maria nevű vámpír alakította át,mivel tudta hogy Jasper befolyásos katona és a segítségét akarta. Jasper feladata volt a fiatal vámpírok edzése, majd megölése amikor már nem lehetett hasznukat venni(kb. 1 évvel átalakításuk után, miután az erejük kezdett fogyni.)A hosszú idő után belefáradt ebbe az életstílusba és egy barátjához Peterhez és annak feleségéhez költözött. A család, akikkel együtt maradt, ellentétes elveket vallott a diétát illetően. Jasper egy idő után lelkileg teljesen kikészült.

Már a végső kétségbeesés lett úrrá rajta, Alice épp időben talált rá. Jaspernek volt a legnehezebb beilleszkedni a Cullen családba. Már egy évszázada vadászott emberekre, és itta a vérüket. Sosem tett másként, de kitartott és erősen elhatározta, hogy ellenáll. Edward és Alice folyamatosan segítik ebben. Iskolába járni nehéz neki a rengeteg ember miatt, de Alice kedvéért megteszi (bármit megtenne érte), a diákokat azonban kerüli. Jasper - Rosalie után - a Hale nevet vette fel, mert annyira hasonlítanak egymásra. Az emberek azt hiszik, hogy ikrek, így pedig könnyebb beilleszkedniük és nem kell magyarázkodni.

 

Naptár
Szavazás
Melyik rész tetszik a legjobban az Alkonyatból?
Bella megmentése Port Angelesben?
Bella Edward családjánál
Baseball
Bella megmentése Jamestől
Csókjelenetek (szobában, film végén)