Jacob történetét kezdtem el írni,

remélem tetszeni fog nektek. Fel is teszem ide az első fejezetet. Mivel a könyv alapján próbálom írni, így a cselekmények is a könyv alapján lesznek. Tettem bele jócskán saját ötlett is. A történetet a kicsi képre kattintva érheted el! 

Ha van véleményetek, szívesen elolvasom, írjatok a Vk-ba.

 

A regény címe: Halhatatlan szerelem története

  

1         Előzmények

 

Később végeztem, mint a fiúk, mert "segíteni" kellett a történelem tanárnak valamilyen térképeket, táblákat rendezgetni a szertárban. Azt mondta, hogy ez a minimum, amivel tartozom neki, hisz megzavartam az óráját magyarázat közben. Ugyanis, Embryvel kezdtünk beszélgetni a hétvégi, La Puch partyról. Tehetünk mi arról, hogy az egy kicsit jobban érdekelt, mint a tanult témák összefoglalása, amit mondott nekünk? Miért nem tette színesebbé, érdekesebbé! Mindenki ásítozott, rajzolgatott az órán, na de milyen az én szerencsém, pont engem vett észre! ? így bosszankodtam magamban a történteken.

Tehát, pakolgatnom, rendezgetnem kellett, lassan ment, mert közben néha bejött egy - egy másik tanár, gondolom a szokásos ?tracspartyt? bonyolították. Bezzeg nekik lehet! ? gondoltam. Magamban zúgolódtam, hogy mennyivel gyorsabban eltelt volna az idő, ha Embry is kapott volna büntetést. Ez a kötelezően jó fiúnak lenni, dolog, nem épen a stílusom. Azért igyekeztem haladni a pakolgatással, néha közbeszóltam, hogy milyen szempont szerint tegyem a táblákat. Nagyon untam már, igyekeztem, hogy jobban és gyorsabban haladjak. A válasznak megfelelően rendeztem, majd kb. 1 óra múlva közöltem, hogy sajnos most már tényleg el kell mennem, mert apát kell elkísérnem. ? hazudtam, hogy már szabadulhassak, pedig nem volt szokásom.

- Jól van, mehetsz, Jacob köszönöm, hogy segítettél! Aztán tanuljál ám! Jó tanulást! Szervusz!? köszönt el Miss. Campbell sietve és már folytatta is a megkezdett csevelyt.

- Viszlát! ? mondtam szűkszavúan, már igyekeztem is el onnan.

Hazafelé a suliból, a mai napi teendőimen gondolkodtam. Jól megcsúsztam az időben, még be is kell vásárolni, szinte teljesen üres a hűtő. Miss. Campbell is a tanulást emlegette, mint egy kisiskolásnak, őrület! A pakolást és a leszúrást kivéve, szuper jó napom volt eddig, három-ötöst is viszek haza. Ez a félévi rekordom! Billy, azaz apám most örülni fog, úgyis állandóan szekál, hogy nem tanulok eleget. Alig vártam már, hogy a suliból hazaérjek, igaz a furgont ki kell belülről takarítanom, le kell mosnom, de utána engedéllyel elvihetem Charlie házához. A legjobb barátaimnak eldicsekedtem vele, hogy Swan rendőrfőnök - ahogy ők mondták- engedélyével ?jogsi nélkül? fogok vezetni. Persze a lelkükre kötöttem, hogy ne árulják el a többieknek, hisz ez elméletileg titok. Azt viszont mindenki tudta, hogy utána Charlie fog hazahozni a rendőrautóval.

Tudok jól vezetni, már el is kezdtem a suliban a tanfolyamot, az elméleti vizsgákon már túl vagyok, a gyakorlattal meg már 12 éves korom óta nincs probléma. Csak sajna a rendőröknek ez nem elég, nekik a papír kell. Régebben, amikor elkapott Charlie, hogy én vezettem apa helyett az autót, mindig azt mondta, hogy szerencsém, hogy ő látott meg, és nem, valamelyik munkatársa. ?Sokba került volna apádnak!? mondta ilyenkor mindig.

Pár hónap és lesz kezdő engedélyem, ami fél év múlva véglegessé válik, akkor leszek 16. Már alig várom! Akkor aztán már bárki megállíthat, nem lesz probléma. ? gondoltam.

Odaértem a bolthoz. Mivel nem volt nálam pénz, így megbeszéltem John Stanlellel, a boltossal, hogy írja fel a vásárlás összegét a tartozásos füzetbe. Mivel eddig mindig kiegyenlítettük a füzetben szereplő összeget, - mert apám soha sem szeretett tartozni, - így most sem volt probléma. Rendes volt, mert szatyrot is adott, mivel nem így készültem, hogy most vásárolok be. Természetesen pár kérdés nélkül nem úsztam meg a vásárlást.

- Mi van apáddal? Régen láttam! ? tette fel az első kérdést.

- Köszönöm, jól! ? válaszoltam illedelmesen.

- Mond neki, kerekezzen el a bolt felé is. Jót beszélgetnénk! Üzenem, hogy kap egy ingyen sört is! ? nevetett rám.

- Jó, átadom! Mennem kell, mert ma még sok a dolgom! ? mondtam és visszamosolyogtam rá, hogy örüljön.

- Ma viszed Charlihoz az autót? ? hát nem szabadulok! Őrület!

- Milyen jól értesült! ? mondtam ki hangosan a gondolatomat.

- Így igaz, itt mindenki, mindent tud! Hiszen tudod te is, hogy itt nincs titok! ? közölte és jót vigyorgott saját szavain.

- Igaz, viszlát! ? köszöntem el sietve. Nehogy még más kérdésekkel is bombázzon, így megszaporáztam lépteimet.

 Amióta a városban megnyílott egy nagyobb üzlet, azóta kevesebben mennek hozzá vásárolni. Úgy látszik, beszélgetés hiányban szenved! Egyébként jó fej John, de ma valahogy semmi hangulatom nem volt jópofizni vele. ? gondolataim már messze megelőzték tetteimet.

Hamar híre ment a rezervátumban, hogy apám eladja Charlienek az autót. Mindenki tudta, hogy a lányának Bellának veszi, azt mondta, hogy egy biztonságos autót akar. Hát az igaz a fakóvörös, nagy, legömbölyítet sárvédős furgonunk, ami már ősidők óta megvan, illetve megvolt, elpusztíthatatlan fajta, tömör vasjárgány, amelyik simán, egyetlen karcolás nélkül kerül ki egy karambolból, (talán még egy ráejtett bomba sem okozna nagy sérülést rajta) miközben a másik kocsi darabokra törik. Charlie azt mondta apámnak pont ilyen autó való Bellának. Charliet mindenki szerette, nem volt szószátyár, amit csak lehetett mindent elintézett a rezervátum körül. Mindenki tisztelte egyenes jelleme miatt. Különös kapcsolata volt apámmal és a rezervátum ?vénei? között. Számomra felfoghatatlan módon pár szóval mondattal megértették egymást. Igaz gyerekkorukban a legjobb barátok voltak, tudtak egymásról minden csínytevést, a lányokat és rengeteg titkot. Charlie a Quileute legendák nagy részét nagyon is jól ismerte, de nem hitt bennük. ? elmélkedtem haza felé.

Egyszer csak Quil és Embry a legjobb barátaim termettek mellettem. A szokásos üdvözlés után ecseteltem a fiúknak, hogy milyen jól járt Embry, hogy neki nem kellett pakolászni a szertárban.

- Ne is mond, lelkiismeret furdalásom van! ? mondta vihogva.

- Úgy is nézel ki! ? szemrehányóan csak ennyit mondtam és legyintettem egyet. Gondoltam érdekesebbé teszem a pakolást, mintha valami jó dologról maradt volna le.         - Nem találod ki, mi volt a szertár legmélyén! Képzeljétek, egy középkori láncos ing, kesztyű és egy lovagi öltözet. ? újságoltam.

- Klassz lenne végigvonulni vele az éves La Puch napon. ? mondta Quil vihogva. Szerintem elképzelte magát beöltözve.

- Ja, de csak a kesztyű volt vagy 3 kg. Az inget nem tudtam megemelni, mert észre vette volna Miss. Campbell, de annak is jó kis súlya lehet ezek után. ? mondtam.

- Csak nehogy a kacatokat azaz a múzeumi tárgyakat is nekünk kelljen majd pakolgatni, úgyhogy csak fogjátok vissza magatokat srácok a suliban. ? mondta Embry.

- Na, ezt pont te mondod! Ki úszta meg a mai pakolódást? Te vagy én! ? intettem.

- Ja, ez igaz! ? vigyorgott nagyokat Embry.

Közben hazaértünk, bepakoltam a hűtőbe, konyhába, ahogy szoktam, mindent a helyére. Így is sokat kell rendezkednem, mert apának nem tetszik az én újításom a pakolás téren. Mivel most nem volt itthon, így nyugodtan elrendezhettem mindet. Miután elkészültem, szóltam az engem bámuló fiúknak. Örültem volna, ha segítenek.

  - Srácok, igyekeznem kell, hogy jussak valamire. Tudtok segíteni? Akkor hamarabb végzek az autó ?suvickkal? vagy inkább csendben néznétek?. ? mivel elküldeni nem akartam őket, de a kezem már egy jó ideje nem járt, csak a szám, így térítettem vissza magamat is munkához.  

? Rendben, segítünk! ? mondták kórusban. Kiosztottam a feladatot. Egyik a platót söpörte, mosta fel, a másik belülről tisztogatott. Még volt egy kis időm indulásig, gondoltam búcsúzásként átnézem az autót egy kicsit, nehogy valami probléma legyen vele. A járgány egy kicsit hangos volt, és 60-nál többel még véletlenül sem lehetett vele menni, de hát ezen nem tudok javítani. A rádión állítottam egy kicsit, hogy minél több adást lehessen vele fogni. Recsegett, de szólt, ami szerintem kész csoda! A nagy munkánkat apám szakította félbe. Üdvözölte a fiúkat, megkérdezte, hogy mi a helyzet a suliba. Boldogan elújságoltam az ötösöket, amiket kaptam. A szertár takarításról gondoltam bölcsen hallgatok, jobb ha csak a kedvező híreket tudja.

- Ideje indulni Jacob! - mondta apám.

- Tudom, megyek már! Engem sohasem kell figyelmeztetned! - válaszoltam.

- Igazából, csak el akartam búcsúzni a Chevy-től. Látom, szépen kitakarítottátok, örülni fog szerintem majd Bella neki. Kössz fiúk, hogy segítettetek Jacobnak! ? dicsért meg minket.

- Örülök apa, hogy ezt az autót eladtad, már szinte ciki volt benne ülni, tudod a hangja és a cammogása miatt. Lassan gyorsabban futok, mint ahogy az autó halad!  vigyorogtam.

- Sokat dolgozott ez nekünk, nagy segítség volt mindig. Na legyél hozzá szemtelen, mert még leáll! ?mondta mosolyogva.

- Örülök viszont, hogy Charlie veszi meg és ismerőshöz kerül, hisz sokat piszmogtam, dolgoztam rajta a garázsban, felújítottam a motort, és a kuplungon is állítottam. ? ecseteltem.

- Nem adnám el, ha nem kérte volna annyira Charlie, na meg ha tudnák vezetni. De fiúk ebbe a magas autóba még beszélni sem egyszerű a mostani állapotomban, nem ám vezetni. A javulás meg elég lassan megy. Jacobnak meg még messze a jogsi! ? mondta keserűen.

- Csak pár hónap a jogsi, addigra összebarkácsolom a Rabitot. ? válaszoltam bizakodón.

- Láttátok fiúk a garázsban lévő roncsot? Egész jól halad vele Jacob. Lehet, hogy nem is kell másik autót vennem, mert egyszer csak még a Rabit autóvá változik. Igaz fiam? ? kérdezte.

- Ja, pont ezt mondtam az előbb! Szerintem egész jól haladok vele. Egy-két alkatrészre kellene egy kis pénz, no meg rengeteg idő. Ha a fiúk átjönnek és besegítesz egy kis pénzmaggal, máris hamarabb végzek.? mondtam célzottan.

- Majd meglátjuk fiam! Indulj! Vigyázz az úton, ne száguldozzál! Ne élj vissza Charlie jóindulatával! ? mondta.

- Ha-ha-ha nevettem, na de apa, ez még viccnek is rossz, ezzel az autóval száguldani?  Aztán még mindig kuncogtam, miután elköszöntem a srácoktól és elhajtottam. Tudtam, hogy a fiúk csavarogni mennek. Megbeszéltük, hogy kb. mikor érek vissza, azt ígérték, még meglátogatnak.

A visszapillantóból néztem, ahogy apám a házhoz kerekezik. Ha a tolókocsi kerekezésből versenyt rendeznének, szerintem apám garantáltan, ha nem 100%-osan nyerné meg a versenyt. Érdekes módon nem tűnt szomorúnak az autó értékesítése miatt. Az, hogy nem vezethet többet autót, és tolószékbe került lassan már egy éve annak, azt nagyon nehezen emésztette meg. Tulajdonképpen rengeteget köszönhetünk Charlienek, barátoknak és a rezervátum lakóinak. Hogy segítették átvészelni a nehéz időket. Nagyon jó érzés egy ilyen összetartó közösségbe tartozni. A rezervátum összes lakója a segítségünkre volt. Amíg apámat a kórházban ápolták, engem etettek, mostak rám. A barátaim állandóan velem lógtak, néha már úgy kellett elhajtanom őket, ha szükségem volt egy kis magányra. Megtanultam mosni a géppel, egy-két alap kaját elkészíteni, ami őszintén nagyon jó szórakozásnak bizonyult. Először a barátaimon próbáltam ki a főzési tudományomat, akik rendszerint az üres lábassal ismerték el műveimet. Apám is elképedt arcot vágott az első rakott húsomra.

Míg ezt így végig forgattam emlékezetemben, már oda is értem Charlie házához. Előbb értem oda, mint Charlie.

Mivel maradt még időm bőven, így Bellán gondolkodtam, hogy milyen lehet!?  Öt éve láttam utoljára. Három éve nem ide jött az apjához nyaralni, inkább együtt mentek el napsütéses helyekre. Előtte évben pedig én voltam a nővéremnél, amikor Ő itt volt Forksban. Érdekes, én nem vágyok sehova, imádok itt élni, hisz ide köt minden.

   Emlékszem, amikor Charlie fanyar arccal mondta apámnak, hogy Bellával napsütéses helyre kell mennie, nyaralni, mert ez a kérése. Abban a mondatban, tekintetben benne volt minden, az együtt horgászatról, a sörözésről, a baseball meccsnézésről történő lemondás. Viszont egyetlen lányával lehetett, akit mindennél jobban szeretett. Charlinál ott kezdődött a megpróbáltatás, hogy eleve el kellett hagynia Forksot, az otthonát.

Gyerekkorunkban nem tudom miért, talán a két nővérem Rachel és Rebecca szerénysége és összetartozása, vagy a 3 év korkülönbség miatt, - testvéreim ennyivel voltak idősebbek Bellánál, - de nem nagyon tudtak együtt játszani. Csak ücsörögtek, nézegették egymást gyakorlatilag szótlanul. A nővéreimmel én sem tudtam egyébként mit kezdeni elég maguknak valók voltak, mindig útban voltam. De könnyen barátkozó természetem miatt, mindig találtam haverokat.

Apám a Charlieval közös horgászatokra mindig magával hívott, mint ?nagy pecást?, én boldogan mentem velük. Az én horgászásomból nem lett semmi, de Bellával mindig együtt játszottunk. 2 évvel voltam fiatalabb nálam, így azt mondta, én vagyok az öccse. Amíg kicsi voltam addig a La Puch partjainál lévő sziklák között homokoztunk. A várépítést mind a ketten nagyon élveztük. Melegebb napokon betemettük egymást homokkal, úgy, hogy csak a fejünk látszott ki. Na, a homok lemosás az megint egy érdekes és jó kis móka volt. Bellának rendszerint a víz hideg volt, de azért egy kis spriccelés, locsolás feloldotta a gátlását a hideg víz érzésével kapcsolatban. Igaz visított, mint az újévi malac, de Billy és Charlie nem aggódott, tudták, hogy ez csak játék. Néha még fürödni is be tudtam csalni.

Az utolsó nyáron, amikor találkoztunk Charlie elengedett Bellával kirándulni a közeli sziklák közé. Azt mondta, hogy már elég nagy vagyok, hogy vigyázzak a lányára. Kb. két éve már megfordult a vigyázói szerep. Eleinte, amikor kicsi voltam, Bella vigyázott rám, úgy mintha az öccse lennék, most pedig már én vigyáztam rá. Ezek a csetlések-botlások néha elég fárasztóak voltak.  Tehát mehettünk szülői felügyelet nélkül a közelbe csavarogni. Az ilyen kirándulások a barátaimmal szinte mindennaposak voltak.

Szerintem a lényeg az volt, hogy nyugodtan tudjanak apáék horgászni és sörözni. A látvány, mint mindig, lélegzetelállító volt. A víz sötétszürke, még így, napsütésben is, fehér tajtékkal szegett hullámok rohantak a szürke, sziklás partnak. Az öböl acélszürke vizéből szigetek emelkedtek ki, meredek sziklafaluk csipkés csúcsait komor, magasba törő fenyőfák koronázták. A vízparton mindössze egyetlen vékony homoksáv húzódott, majd a homokot nagy, sima kövek milliói váltották fel, amelyek messziről egyformán szürkének látszottak, de közelről mindenféle színekben pompáztak: terrakotta, tengerzöld, levendula, kékeszöld, fakó arany. A dagály hatalmas uszadék fákat sodort partra, a sós hullámok csontfehérre fakították őket. Egy részük kupacba rakva feküdt az erdő szélén, mások magányosan hevertek, távol a hullámoktól. Az óceán felől élénk szél fújt. Hűvös és sós. Pelikánok lebegtek a vízen, fölöttük sirályok repkedtek, és egy magányos sas körözött. Most is, mint szinte mindig, felhők borították az eget. Azzal fenyegettek, hogy bármelyik pillanatban elfoglalhatják azt a kék foltot ott középen, de egyelőre a nap vitézül sütött át a kékség közepén és ez a nap végéig így is maradt.

Bellának nagyon tetszettek a sziklák és a köztük lévő homokos részek. Jót bújócskáztunk, kavicsokat, kagylókat gyűjtöttünk. Elcsaltam egy kicsit messzebb is, próbáltam megmutatni neki a hely szépségét. A közeli erdőben sétáltunk, mivel egy kicsit ügyetlen volt, állandóan botladozott, így elfogadta a segítségemet, végül megfogtam a kezét és úgy sétáltunk, gyűjtögettünk. A páfrányok magasabbak voltak, mint mi, így számára nagyon félelmetes volt, azt mondta, olyan mintha dzsungelben sétálnánk. Boldogan mutattam neki az általam ismert gyógynövényeket, elmondtam, hogy melyik, mire való. Ezeket még anyámtól tanultam, nagyon elismert ?gyógyító? volt a rezervátum lakói között. Teljesen belefeledkeztem a tudományom ismertetésébe, - de úgy láttam, Bellát sem untatta, - hogy egyszer csak apám dörgő mély hangja térített minket magunkhoz. Megszaporáztuk lépteinket, de ügyeltem, hogy Bella el ne essen. Nem is kérdezték, hogy hogyan éreztük magunkat, szerintem csak ránk kellett nézni és tudták a választ. Nagyon gyorsan eltelt az a nap, szinte rohant az idő.

Charlie rendőrautója megérkezett, így az emlékezés, álmodozás ideje lejárt!

- Szia Charlie! Meghoztam Bella autóját! ? üdvözöltem.

- Oké, kölyök, mindjárt mehetünk, csak légyszíves segíts, Bella számítógépét összeállítani, amit vettem. Tudod, nem akarok egy vagyont költeni a telefon számlára. Gondoltam, így sokkal jobban tud majd az anyjával kapcsolatot tartani. Egyébként René a volt feleségem is kérte az internet beszereltetését. ? mesélte elégedetten, mint aki egy problémát megoldott.

Elkezdtük behordani az alkatrészeket. Eddig még nem is nagyon voltam a ház emeleti részén. Az egyik szobára mutatott, hogy oda kellene betenni a gépet az asztalra. Használt alkatrészek voltak, nem épen a legújabb típus, de azért használható.

     - Milyen internetre lesz kötve? ? kérdeztem.

     - Tudod most így hirtelen egy betárcsázós lehetőség lesz csak. ? közölte Charlie.

     - Tudok kedvezőbbet, olyat ahol nincs telefon költség is. Majd körülnézek, hogy be van-e kötve a lehetőség az utcába. Ha nem, akkor szerintem még a mobil internettel is jobban fogtok járni. Te is szoktál internetezni? ? érdeklődtem, miközben szereltem.

     - Nem szoktam internetezni, itthon legalább is eddig még nem, hisz most lett csak gép Bella miatt. Tudod, nekem bőven elég, amit az őrsön kell pötyögtetnem. Örülnék, ha minél olcsóbb megoldást találnál. Gondolom így is elég sok költségem lesz majd. A tovább tanulásra is gyűjtögetnem kell már. ? mesélte elgondolkodva.

     - Na készen is vagyok! Gratulálok Charlie, mindenre gondoltál, szerencsére elegendő kábelt találtam és ami a lényeg, megfelelőeket. ? dicsértem.

Aminek szemmel láthatóan örült.

     - Köszi, kölyök! Tulajdon képen nem az én érdemem, hanem akitől vettem. ? mondta rám nézve és mosolygott.

     - Tudok még valamit segíteni? ? kérdeztem.

     - Nem ennyi volt! Köszi! ? mondta hálálkodva.

     - Szép a szoba, otthonos. Jó nagy, nekem bőven elég volna. ? néztem körbe elégedetten.

     - Szerintem is otthonos lett. A te szobád, tényleg pici, nem csodálom, hogy szívesen cserélnél Bellával. Remélem, hogy meg lesz elégedve. ? elgondolkodva indultunk lefelé.

Régen voltam Charlinál, a földszinti részen megláttam a rengeteg képet Belláról.

-         Melyik a legutolsó képed Belláról? ? érdeklődtem.

-         Nézd csak, ez itt! ? mutatott egy viszonylag kisebb képre.

A képről egy fehér bőrű, sötétbarna szemű, gesztenyebarna hajú lány nézett rám, akinek nem csak az arca volt vékony hosszúkás, hanem az egész lány olyan törékenynek tűnt. Szinte betegesen fehér volt a bőre, az enyémhez képest, aztán pláne. Érdekes, hogy az emlékezetemben egy normál testalkatú, sőt inkább egy kicsit duci lány volt. Az arca is sokat változott. Ha szemben jönne velem az utcán, lehet, hogy simán elmennék mellette.

     - Szép! Sokat változott! ? mindössze ennyit mondtam.  

     - Hát igen mióta, is nem találkoztatok? ? érdeklődött.

     - Öt éve! ? válaszoltam, miközben az ajtó felé indultam.

     - Megkínálhatlak valamivel? ? kérdezte.

     - Nem köszönöm, nem kérek semmit! ? hárítottam el udvariasan. Tudtam, hogy már várnak asrácok.

     - Akkor indulhatunk is! ? közölte, majd bezárkózott és már ültünk is be az autóba.

- Köszönöm, hogy megengedted ezt a kis szabálytalanságot! Tudod a jogsi nélküli vezetés!-emlékeztettem.

- Nincs mit köszönnöd kölyök! Holnap már itt is lesz Bella, kevés az időm, még készülnöm is kell a meglepetéssel. Különben sem lett volna senki akit megkérhettem volna, hogy hozza ide a furgont. Tudod Jacob örülök, hogy hazaköltözik a lányom! Tulajdonképpen el sem hiszem, hogy így döntött! Minden évben csak 2 hetet volt velem, csak úgymond ?táv apuka? voltam eddig. Az pedig teljesen más, mint egy serdülő lányt nevelni. Elnézem néhány ismerősöm, munkatársam mit aggódik a lánya miatt, kivel jár, mit csinál, hova megy. Ezen túl lehet, hogy rám is ez vár! Szerinted mi érdekli a mai lányokat, mit kellene tennem, hogy jól érezze magát itt Forksban? ? a viszonylag szokatlanul hosszú monológ után várta a válaszomat.

- A városi lányokkal kapcsolatban nem nagyon tudok tanácsot adni, nem szoktam őket különösebben figyelni. Bellát szerintem nem kellene, az átlagos városi lányokhoz hasonlítanod, hiszen múltkor te mesélted, hogy milyen érett a gondolkodása. Volt úgy, hogy az anyjának is ő adott tanácsot. Apám mesélte múltkor. Szerintem tegyél úgy, ahogy eddig is, abban a két hétben, amikor együtt voltatok, mindig nagyon jól éreztétek magatokat egymás társaságában, nem?

Naptár
Szavazás
Melyik rész tetszik a legjobban az Alkonyatból?
Bella megmentése Port Angelesben?
Bella Edward családjánál
Baseball
Bella megmentése Jamestől
Csókjelenetek (szobában, film végén)